Gondolom mindenki így van ezzel, de utazás előtt, főleg egy ilyen nagy utazás előtt hiába kell korán kelni, ez egyáltalán nem okoz gondot. A szemem 3:59-kor pattant ki, az órám 4:00-ra volt állítva.
A repétrre 2 órával indulás előtt értem ki nagy tömegre számítva, de szerencsére tömegnek nyoma sem volt. A British pultjánál konkrétan senki sem állt. A csomagomra rákerült a 'short transfer' cetli, amit kevésbé értek. Amikor a jegyeket vettem még úgy volt, hogy 2 óra 10 perc lesz az átszállásra Heathrow-n, azonban a Virgin Atlantic törölte a kora délutáni járatot, így már több, mint 6 óra várakozási időm lett. Ha nekik ez 'short transfer', ám legyen.
Az online check in-t indulás előtt nem tudtam elvégezni és végül beszállókártyát sem kaptam Pesten a Virgin Atlantic járatára, de a bőröndöt simán fel tudtam adni a célállomásig.
A beszállókártya hiány csak azért volt probléma, mert ki szerettem volna menni a városba. Kizárt dolog, hogy egy 11 órás repülő út előtt eltöltsek 6 órát egy váróban, Ami ráadásul ugyanaz is volt, mint az érkezési, a T3.
Szerencsére check-inkor ablak melletti helyet kaptam, így gyorsan eltelt Londonig az út.
Rövid távú repüléseknél szeretek ablak mellett ülni, de hosszútávú járatokon a folyosó melletti helyekre szavazok.
A Londonig tartó út gyorsan eltelt egy kis bámészkodással, olvasással.
Érkezés után jött a feladat, meg kell találni a Virgin Atlantic pultját. Követtem az átszálló utasoknak szóló lila jeleket, melyek el is vezettek az American Airlines transzfer pultjához és az újbóli biztonsági ellenőrzéshez. Itt kicsit elbizonytalanodtam, hogy akkor most még is hogyan fogom elhagyni a repteret, és mégis merre lehet a Virgin Atlantic pultja, mikor mögöttem valaki pont az utóbbi kérdést fogalmazta meg, csak ő már hangosan. A Virgin Atlantic pultja a bizonságiellenőrzés után van, egy emelettel lentebb. Nem volt más hátra, mint újra átesni az ellenőrzésen, és tovább haladni a pulthoz. Szerencsére nem volt sor, gyorsan ment. Az ellenőrzés után le a mozgólépcsőn, majd jobbra már fel is tűnnek a Virgin Atlantic pultjai. Ahogy láttam nem csak én nem kaptam beszállókártyát Pesten, mellettem is két magyar volt, szintén San Franciscoba tartottak. Ők is, én is megkaptam a 4 db S betűt a beszállókártyámra, ami azt jelenti, hogy a beszállítókapunál is várt ránk egy plusz biztonsági ellenőrzés.
A check-ines hölgy kicsit meglepődött, mikor arról érdeklődtem, hogy miképpen juthatok ki a reptérről, de hát még bőven volt időm az indulásig. Esetleg, ha valaki még pont ugyanígy utazna, annak megírom, hogy vissza kell menni a biztonsági ellenőrzéshez (van lépcső majdnem szemben a Virgin Atlantic pultjával), ahonnan utána a lépcsőn feljőve jobbra (egyként a biztonsági ellenőrzés után balra) egy ajtón át ki lehet jutni az útlevél ellenőrző kapukhoz. Az automata kapukat használva, ez is gyorsan megy.
A reptérről kijutva a vonatállomás jeleit követve haldtam tovább, mivel a Heathrow Expressre vettem jegyeket online (minél előbb vásároljuk őket annál olcsóbb). Helyben is lehet venni, több helyen kínálják őket, de úgy már végképp nem gazdaságos megoldás. De mindenképpen gyors, mert 15 perc alatt Paddingtonon lehet lenni.
Paddingtonról a Tower Bridge-hez metróztam. Hogy miért pont ide? Igen, tudom, hogy a város másik fele, de egy Munzee nevű geolokációs játékkal játszom, aminek az egyik speciális ikonja a Tower Bridge-n van, és ebből ez az egy van a világon. Ha már így adódott, hogy lett egy 6 órás átszállásom Londonban, miért is ne mentem volna el érte?
Ha valaki kedvet kapna a játékoz itt egy kis ajánlás:
A Circle Line pont nem üzemelt amikor odaértem, így a Bakerloo és District segítségével jutottam el a hídhoz. Kicsit később, mint ahogy terveztem, de ott voltam. Mindig jó érzés látni a hídat. A speciális Munzee beszerzése után gyors ebéd vásárlás a Tesco Expressben, amit egy a híd mellett található padon fogyasztottam el. Jó kis feltöltődés volt ez a hosszú út előtt. A lábamat is megjárattam, kicsit az agyamat is lefoglaltam a közledéssel, nézelődéssel.
Jó döntés volt, gondoltam magamban. Most már így visszatekintve is így érzem, simán visszaértem a reptülőtérre időben.
Ismét biztonsági ellenőrzés, majd amint kiírták a kapuszámot igyekeztem is oda, hogy az extra ellenőrzésen is időben átessek. A hátizsákomból majdnem mindent kiszedtek, cipőt is le kellett venni, telefonról / tabletről le kellett venni a tokokat. Visszapakolás után szállhattam is fel a gépre.
Teljesen megtelt, nem is nagyon láttam üres helyet.
A helyválasztást így utólag már érzem, hogy eltaktikáztam. Valahol a 48. sorban foglaltam először ülést magamnak (Virgin Atlanticnál a normál díjas helyekre ez ingyen megtehető a foglalás során, vagy bármikor utána), de aztán inkább átettem magam a hátsó sorok egyikébe, hátha így megúszom szomszéd nélkül az utat. 64. sor lett a vége, és persze lett szomszédom is.
Pár szó a Virgin Atlantic járatáról.
Ezen az útszakaszon a gépünk egy Dreamliner volt. A szórakoztató rendszer jó, jó minőségű a kijelző, bőséges a filmválaszték - ez számszerűsítve 130 db filmet jelent - , továbbá sorozatokkal, játékokkal szórakoztathatjuk magunkat az úton.
A stewardessek / stewardok kedvesek voltak nagyon. Ahányszor hátra mentem kicsit megmozgatni a végtagjaimat, mindig érdeklődtek, hogy kérek-e valamit.
Ami az ételeket illeti, elég sok mindent szolgáltak fel. Először is kaptunk egy snacket a filmnézéshez, ami egy kis zacskó perec plusz üdítő.
Majd jött az ebéd. Az alábbiak közül lehetett válogatni.
Később érkezett jégkrém is, majd vacsora. Vagyis ahogy ők hívják afternoon tea.
Leszállás előtt még meleg törlőkendő is járt, persze ez már nem volt ehető.
Egyébként az a taktikám ilyen hosszú útra, hogy nem csinálok két dolgot egyszerre. Felszállás előtt, vagy alatt, még nem nyomkodom a szórakoztató rendszert (csak a térképet állítom be), mert utána a filmek / sorozatok böngészésével is megy az idő. Ha ételt hoznak, akkor csak az evéssel foglalkozom. Nem nagy dolgok ezek, de valahogy ilyenkor ezek is segítenek, hogy gyorsabban teljen az idő.
Az első 3 óra gyorsan eltet, majd az idő egyre csak cammogni kezdett, míg az utolsó 3 óránál már úgy éreztem, hogy inkább hátrafelé halad, mint előre.
De azért csak eljött a leszállás is. A soha véget nem érő napnak itt még nem volt vége, ugyanis hatalmas sor fogadott a terminálba érkezve. Mindegy, hogy milyen papírokkal érkeztünk, állampolgár, vízum, visszatérő ESTA, új ESTA mindenkinek egytől egyig ugyanabba a sorba kellett állnia. Ez a sor is lassan haladt, de azért haladt. Itt mindenkit odatereltek egy automatához, ami már ismerős volt korábbról, de akkor csak abban az esetben lehetett használni, ha állampolgár, vízummal vagy visszatérő ESTA-val rendelkezünk, új ESTA-val nem. Nekem sajnos lejárt az útlevelem, így ez egy teljesen új ESTA volt. Mindegy is, a lényeg, hogy mindnekinek mennie kellett automatához, majd ugyanúgy az officerhez is. Annyi küldönbséggel, hogy az automata után már ketté vált a sor, egy hosszú, de rövidebb sor az állampolgároknak, és egy rettenestesen hosszú mindenki másnak. 3 órája álltam már sorban, és még egy jó része hátra volt, mikor végre valaki valahonnan rájött, hogy a mi gépünk utasai már 4 órája állnak sorban, és jött nyitni nekünk egy külön sort. A 4 óra a leszállástól kb. helytálló is lehetett, én akkor néztem az órára, mikor már majdnem az automatáknál voltam. Ebben az új sorban megkaptuk az egyik állampolgárokkal foglalkozó officert.
Itt nyert értelmet, hogy miért vártunk ennyit. Erre a rengeteg emberre 2 officer jutott és nem a szokásos 3 kérdés, pecsét volt a procedúra, hanem ennél hosszabb. Itt is levették az ujjlenyomatot (ahogy az automata is), és sokkal több kérdést kaptam én is, és ahogy láttam a többiek is. Azt a kérdést, hogy milyen ügyben jöttem (munka vagy pihenés) többször is feltette, különböző módon kérdezve. Nem tudom, hogy ez helyi sajátosság-e, vagy csak most jártunk így.
Természetesen a bőröndöm már nem keringett a csomagszalagon (jól el is szédült volna :) ), hanem egy félre eső helyen találtam meg. Innen már nem volt más hátra, mint megtalálni a Car Sharing appoknak fenntartott ki- illetve beszállóhelyet. Alapból is úgy számoltam, hogy este 8-nál előbb nem jutok ki a reptérről, így már készültem az Uber és a Lyft appjával is, de így éjfél tájt nem is nagyon volt más választásom. A felvevő hely egész jól meg van oldva számokkal. Mikor igényeljük a fuvarunkat kiválaszthatjuk, hogy melyik sorszámú helyen várjuk a sofőrünket. Én próbáltam a messzebibe állni, hogy biztos megtaláljuk egymást. A két appot elindítva a Lyft adta az olcsóbb árat 5 perces várakozási idővel, így onnan rendeltem magamnak autót. A fuvar $29,24-be került a Lombard Streeten levő Coventry Inn-be.
Sokat gondolkodtam, hogy mégis milyen mobilnetem legyen a kint tartózkodásom alatt, végül a rögtön használhatósága miatt a CitySIM-re esett a választásom. Azon kívül, hogy biztos lehetett volna olcsóbb megoldást találni maximálisan elégedett voltam a szolgáltatással. San Franciscoban a T-Mobile hálózatát használta, majd később AT&T-t és T-Mobile-t használt felváltva.
Ajánlott bejegyzések