Az idei évi nyaralás helyszíne már októberben eldőlni látszott, ugyanis az akkori Aegean akcióban sikerült foglalni Thesszaloniki - Heraklion jegyeket, és mivel az idei első Heraklion - Budapest Wizz járattal jöttünk haza, ez is remek árban volt. Már csak a Budapest - Thesszaloniki járat ár esésére kellett várni, mégpedig márciusig.
Rodosz és Kréta fej-fej mellett haladt, ám a tavalyi thassosi időjárásból kiindulva, gondoltam idén biztosra megyek és a délebbi szigetet választom.
Azzal, hogy maga az úti cél már meg volt, még nem volt megoldva minden, mert még azt is el kellett döntenem, hogy most Nyugatra, vagy Keletre koncentráljuk, ugyanis nem véletlenül hívják a görögök is a Nagy Szigetnek.
Végül Nyugat és Dél-Nyugatra esett a választás, két bázissal.
Az első Kissamostól Nyugatra lévő Anavaloussa Apartments lett, a másik Plakiásban a Santa Maria Studios & Apartments, mindkettőt jó szívvel ajánlom.
De innentől haladjunk időrendben.
Végre eljött a várva várt utazás napja, de ahogy mostanában lenni szokott az időjárás jelentők nem kecsegetettek semmi jóval.
A BUD-SKG járat 40 perc késéssel indult, az átszállásra volt 2 óra 20 percünk, így még nem kellett aggódni, bőven volt időnk átszállni.
Beszállítás közben megcsodálhattuk az egyik új Wizz festésű gépet is még pedig a HA-LYQ-t, ha jól emlékszem.
Úgy látszik ez a nap ilyen volt, ugyanis az Aegean SKG-HER járata is késett 40 percet.
SKG-n szokásos buszozással történt a beszállítás, de meglepetésre ez az út most elég hosszú volt.
A gépen meglehetősen lightos volt az LF, az ellátás egy pohár üdítő és egy csomag kis keksz volt.
A reptéren már várt minket az europeocars képviselője.
Kimentünk a parkolóba, ahol mutatta is a sok Hertz-es zászló mögött megbújó táblájukat, hogy akkor oda fogunk menni. Gondoltam persze, jól van, de hát úgyis követlek. Követtük is egy autóig, amibe beszálltunk és azt a rendkívül nagy távolságot meg is tettük autózva. Szerintem amennyi idő alatt kiállt, meg a másik helyre beállt, már vígan odaértünk volna gyalog :)
Az autónk erre a 9 napra egy pontosan 65.000 km-t futott Renault Clio lett, amiért 136 €-t fizettem (teljes biztosítással, kaució nélkül, kp-ban).
Az autó mellé járt ajándékba egy üveg bor is. Bátor ajándék egy autókölcsönző cégtől, szerintem :) Bár esetünkben sokat nem kockáztattak, mivel egyikünk sem fogyaszt ilyen italt, pláne nem a sofőr :)
Majdnem 20:00 óra volt, mire eltudtunk indulni, így neki is iramodtunk Sfakakinak, ahol az első éjszakára volt szállásunk (Sunrise Apartments). Kissamosig már nem akartam este elvezetni, és elvileg úgy is csak 21:00-ig lehet bejelentkezni a szállásra, ezért jött ez a köztes szállás ötlete.
A kilátás remek volt a szobából, de több időt nem töltöttem volna itt.
Reggel tovább is indultunk, útközben megálltunk megnézni a tengert is közelebbről, egyből elő is törtek a thassosi emlékek.
Miközben ott álltunk a teljesen üres tengerparton és néztük az egyébként gyönyörűen hullámzó tengert, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó, hogy a legdélebbi szigetet választottam, itt tényleg nyár van :D
Mielőtt elértük volna a szállásunkat, még betértünk Chaniába, Kréta második legnagyobb városába is körbenézni.
A város közlekedése kissé kaotikus, ott is nyitnak második sávot, ahol nincs.
Végül sikerült parkolóhelyet is találni, amiben nem nagyon bíztam, így nekiindultunk a városnak.
Először felülről néztük meg,
majd jött a velencei kikötő,
végül a zeg-zugos óvárosi utcák.
A város tetszett, de számomra meglepően sokan voltak már ilyenkor is.
Miután kibolyongtuk magunkat, már tényleg csak a szállás elfoglalása volt hátra.
Odaérkezésünkkor a nagyon kedves tulaj és felesége (?) fogadott minket. Nem nagyon beszéltek angolul, de rendkívüli kedvesek, segítőkészek voltak.
A szoba egyszerű, de tiszta, nekünk tökéletesen megfelelt.
Elhelyezkedésileg rendkívül csendes környezetben fekszik, ugyanis csak két szomszéd ház van, Kissamos település pedig kb. 5 perc autóútra található.
 |
| Kilátás |
Közvetlenül a tengerparton fekszik, ahol jelen esetben, remek hullámos képeket lehetett készíteni.
Azért esett a választás erre a bázisra, mert innen könnyen elérhető Balos lagúna, Falassarna és Elafonissi is.
Azonban az első teljes napunk éjszakáján hatalmas vihar volt, még az áram is elment az utcánkban, és reggelre se akart javulni a helyzet, így meg kellett hozni a nehéz döntést. Melyiket zárjuk ki a két nagyágyú Balos és Elafonissi közül? (Mindkettőt egész naposra terveztük)
A sötét felhők dél felől jöttek, így nem mertünk elindulni Elafonissi felé, csak Falassarnáig merészkedtünk. Fentről már látszott, hogy a felhők pont a part felett szakadoznak fel, így bizakodva tettük meg a maradék kilométereket.
De ahogy lenni szokott, mire odaértünk a partra a napocskának már nyomát sem találtuk, csak újra egy üres partszakaszt.
Nem akartam ennyiben hagyni a dolgot, és megvártuk még az eső is eláll. És milyen jól tettük! Amint kisütött a nap, megmutatta Falassarna az igazi vonzerejét, a csodálatos kék színekben játszó vizet. Nem tudom, hogy csak a felhős idő által kontraszt miatt, vagy ha simán napos időben megyünk is ekkora élmény lett volna a partszakasz, de így nagyon is az volt.
Elafonissi a rózsaszín homokjáról híres, de itt is található belőle.
Mivel a reggeli-délelőtti idő miatt senki nem számított a nap további részében strandidőre, ezért nem is jött senki felügyelni a napágyakat, így ingyen élvezhettük a kényelmüket.
Délután még vissza akartunk térni Chaniába, de az eső elmosta a programot. Igaz, még megvárta míg odaérünk, és parkolóhely keresésbe kezdünk :) Kis eső nem tántorított volna el, de ez az igazi felhőszakadás volt.
Visszatértünk inkább Kissamosba, ahol az üres part menti sétányon sétáltunk egyet, és a nyári érzés rásegítésére ittunk is frissen facsart narancslevet (a legtöbb helyen 2,5 €-t kértek érte)
A következő reggel is elég borús időre ébredhettünk. A felhők ráadásul a Balost tőlünk elválasztó hegyeken csücsültek. Kisebb (na jó, nagyobb :) ) gondolkodás után végül csak neki vágtunk Balosnak.
A kapunál 1 € -t kérnek fejenként, és elmondják, hogy 5 km az út, óvatosan, lassan vezessünk, majd a parkolótól még 2 km gyalog, mire elérjük a lagúnát. A 'korai' - az idézőjel azért, mert korábban terveztem az indulást - időpont ellenére nem mi voltunk az egyetlenek, akik úgy gondolták, hogy a masszív felhők ellenére is ma hódítják meg a lagúnát.
A kaput 8:47-kor hagytuk magunk mögött, majd a zötykölődés, emelkedés, kanyargás után 9:16-kor megérkeztünk a parkolóba. Most még meglehetősen üres volt, 4 autó volt ott a miénken kívül.
Nem csak az út minősége miatt kell résen lenni, hanem az ott lakó kecskék miatt is, akik nem nagyon zavartatják magukat.
A parkolóból két kikövezett gyalogút vezet. Ebből, ha szemben állunk velük a jobb oldalit kell választanunk. Igaz, hogy felkészülésem során is olvastam erről, de nekünk még plusz segítségünk is volt, ugyanis az ott lévő tavernában dolgozó ember, lelkesen kiabált utánunk, és mutogatta, hogy merre is van a Balos lagoon.
Az elején még nem látunk semmit, csak vörös homokot, és holdbéli tájat. Persze tudom, hogy a holdon kevéssé vannak zöld növények :)
Aztán egyszer csak feltűnik az, amiért leküzdöttük az ide vezető útakadályokat, a lagúna...
és már ezen a ponton tudom, hogy megérte.
Felhők jöttek - mentek, de egyáltalán nem volt baj, ugyanis a színek játéka valami hihetetlen volt. Hol itt lett világosabb a víz, hol ott, aztán megint picit sötétebb, majd újból világos. Sajnos sem a képek, sem a szavak nem tudják visszaadni az elénk terülő látványt.
Át is keltünk a távolabbi homokdűnékre, hogy ott verjük le a 'táborhelyünket'.
A víz kissé hideg volt, de kit érdekel, mikor ilyen a látvány?
Megérte korán menni. Az, hogy nem voltak sokan nem kifejezés arra, hogy mennyire üres volt a hely. Konkrétan négyen voltak már lent rajtunk kívül, és velünk együtt érkezett még egy angol pár.
Ki is választottuk a napágyainkat, majd felfedező körútra indultunk. Mondanom sem kell, hogy napágyas ember még itt sem volt. Igaz fél 12 felé megérkezett, ki is fizettük érte a 6 €-t, de hát használtuk is már pár órája.
Fürödtünk is, igaz nem volt túl meleg a víz, de ha már itt vagyunk nem hagyhattuk ki.
Ki is feküdtünk utána még a napra optimistán, de olyan hideg szél fújt, hogy először csak a napernyőt csuktuk össze, majd csak felkerültek a ruhák. Először csak a póló, majd a végén kis vívódás után a nadrág is. Körbenéztünk és láttuk, hogy nem mi vagyunk az elmebetegek, hanem az ott lévő emberek nagy része szintén pólóban és nadrágban ül a parton.
Meg akartuk várni még a turista had eléri a lagúnát, de a szél a továbbiakban sem enyhült, így inkább elindultunk felfelé.
Ezzel nem voltunk egyedül, ugyanis a parkolóban találkoztunk az angol párral, akik velünk együtt értek le. Ők csak ötödik nekifutásra tudták elhagyni a parkolót a sok szembejövő miatt, ugyanis már teljesen tele volt a parkoló, és már az út széle is kezdett megtelni. El nem tudom képzelni mi lehet itt nyáron. Abba meg már bele se merek gondolni, hogy milyen lenne a hely, ha nem ilyen út vezetne ide...
 |
| Búcsú Balostól |
Másnap eljött az idő, hogy átköltözzünk az új központunkba Plakiásra.
Házi gazdáink integetve köszöntek és fájó szívvel indultunk útnak. Sajnáltam, hogy tovább állunk az idő ellenére is jól éreztük magunkat, de azért az vigasztalt, hogy ez még közel sem a vég, még a nyaralásunk fele hátra van.
Plakiásra menet a botanikus kertben kezdtük a napot. Ragyogóan sütött a nap, de még nem volt túl meleg, tökéletes idő volt a látogatásra.
A belépő 6 € / fő, de tartalmaz fejenként 1-1 fél literes hideg ásványvizet is, és üdvözletként megkínálnak a kertben termett narancsból is.
A túrára vihetünk magunkkal kölcsön túrabotokat és nem túl kényesek kalapok közül is választhatnak.
Két féle útvonal van, az egyik, ha jól emlékszem 5 km, a másik 2 km.
Ha a rövidebbet választjuk, pont kikerüljük a lenti kis tavat.
Mi a hosszabbat választottuk, és szebbnél szebb virágok, növények között sétálhattunk.
Nem csak virágok és gyümölcsök vannak, hanem fűszernövények is. A curryt például a jellegzetes illatával egyből fel lehet ismerni, de ha esetleg mégsem megy, mindegyiknél ott van a kis tábla a nevével.
Borz odú is van, de a lakóit nem láttuk.
A narancsfákat már pont kezdtük hiányolni, mikor is elértünk a tóhoz, ahol már nem volt belőlük hiány.
Mini állatkert is van a tó körül.
A botanikus kertet elhagyva tovább folytattuk utunk a New Roadon, mikor is lekanyarodtunk a Kournas tóhoz.
A tengerparton még ragyogóan sütött a nap, azonban a tó fölött már borultság fogadott.
Így is megnéztük fentről, látszódott is a kétszínűsége, bár kevésbé, mint napsütésben.
Az édesvízi tóban ebben az időben is sok volt a vízibiciklis.
Rethymnoba most nem mentünk be, így a várost elérve délnek vettük az irányt.
Az út akkor lesz igazán érdekes, mikor elérjük a Kourtaliotiko szurdokot.
Akár délről, akár északról közelítjük meg, mindenképpen ámulatba ejtő a látvány.
Plakiás egy kisebb déli üdülőtelepülés, szép parttal.
A következő nap reggelén Preveli Palm Beach felé indultunk. Ide is olyan korán érkeztünk, hogy még nem volt parkolójegyet szedő ember, így spóroltunk kemény 2 €-t :) (személy autóknak ennyi a parkolás)
Az ajánlott megközelítés egy hegyről történik. Valóban nem ez a könnyebbik út, de mindenképpen a látványosabb.
Első utunk a pálma erdőbe vezetett, ahol - ki gondolná - pálmák között sétálgathatunk.
Érdemes bemenni egészen mélyen, ugyanis a folyón találhatók kis vízesések is.
Bevallom ez a partszakasz kicsit csalódást keltett. És nem azért, mert a folyón átkelve a most lévő hatalmas sodrásban odaveszett a papucsom, hanem többet vártam, és ráadásul ez volt a legkoszosabb - szemetesebb partszakasz, amit láttunk a szigeten.
Ettől még ne hagyja ki senki szerintem, a pálmák mégis csak pálmák :)
Nem is maradtunk túl sokáig, inkább átmentünk a Plakiás közeli öblökhöz.
Damnoninál tértünk le az útról, és a partot elérve egyből bele is vetettük magunkat a csodaszép kék színben pompázó vízbe.
Miután kifürdőztük magunkat elindultunk a többi kis öblöt is megnézni.
Először jön az Ammoudaki, ami egy naturista strandnak ad otthont,
majd a Klisidi, ami csodás lehet, ha nincsenek ennyien,
és legvégül Ammoudi.
Ha naturisták vagyunk bármelyik öblöt választjuk, nagyot nem tévedhetünk, ugyanis mindenhol csodaszép a víz. Ha inkább ruhában hódolnánk a nap és vízfürdőzés élvezeteinek, akkor azért inkább nézzünk körül mielőtt lemegyünk a kiválasztott helyszínre, nehogy ott döbbenjünk rá, hogy itt mi vagyunk az egyetlenek ebben a formában.
Két egész napos program volt még hátra, a két egész napunkra, már csak az volt a kérdés, hogy melyik lesz melyik napon.
Hatalmas szélre ébredtünk, így el is dőlt a kérdés, nem a szerpentinek felé indulunk, hanem keletre Matala felé.
Odafelé meg akartunk állni Spiliben, ha már úgyis arra vezet utunk, de nem tudtunk, ugyanis a parkoló nagyobbik részén piac volt. Rendkívül okos ötlet, mondhatom. Buszok, autók, és járókelők között centizgetve kijutottunk a kis hegyi falucskából és meg sem álltunk Agia Galiniig.
Miután kisétáltunk magunkat tovább indultunk Matala felé.
Eddig azt hittem, hogy a hegyi faluk egysávos szűk utcái izgalmasak vezetésileg, de Timpakiban átértékeltem mindent. Széles út, legalábbis annak tűnik, de ami ott folyik, hihetetlen. Alapból mindkét oldalt parkolnak, amivel semmi gond nem lenne, ha a kedves arra járók autósok nem gondolnák úgy, hogy akkor ők most leállnak az út közepén beszélgetni a másikkal, motorosok, biciklisek, gyalogosok pedig úgy, hogy ez itt az ő terepük és mennek ész nélkül keresztbe - kasul. Azt sem tudom elképzelni, hogy honnan torolódik ott össze annyi autó, mikor a városka előtt és után is alig-alig találkozni autóval.
Viszont ezt hátrahagyva megérkezünk Matalába, ahol megállt az idő. Hamar el is fejeltettük az ide út viszontagságait.
Visszaúton Spiliben már remekül lehetett parkolni, a buszok is elhagyták a terepet, így csak alig lézengtünk a kis faluban.
Betértünk egy boltba, ahol az eladó néni az összes fellelhető krémből kent rám próbaképpen. Aznap már nem volt gondom a testápolásra :)
A napi fürdőzést Shinarian ejtettük meg, ahova egy meglehetősen keskeny út vezet.
A vízben messzire lelátni, nem véletlenül, hogy sznori felszerelés nélkül szinte senki sincs bent, bár tömeg itt sincs.
És eljött az utolsó teljes napunk, ami egyben számomra egy nevezetes nap is volt, és ennél jobban nem is jöhetett volna ki a lépés.
A reggel ismét széllel indított, de ezen gyorsan túl és léptünk, mivel most a Plakiástól nyugatra lévő rész felé indultunk.
Plakiást északra hagytuk el, fenti kilátóban meg is csodáltuk az öblöt,
majd sok-sok, kanyar és emelkedő után megérkeztünk a már nagyon várt útszakaszhoz, A Hora Sfakiontól nem messze kezdődő (vagy éppen végződő) csodálatos szerpentinhez.
Igazából úgy terveztem, hogy észak felől közelítem meg, de valahogy a szerpentin alján találtam magam (otthon térképen megnézve jöttem rá, hogy hol vétettem el a kanyart).
A szerpentin, a környezet valami csodálatos. Élvezet rajta vezetni felfelé is, na de lefelé az igazi!
Mivel, azt a bizonyos kanyart elnéztem, így legalább mindkettő élményben lehetett részem, és egy cseppet sem bántam, hogy így alakult.
Miután kikanyarogtuk magunkat lementünk Chora Sfakionba. Itt már nem úsztuk meg a parkolási díjat 3 €-t be is szedtek tőlünk :)
A városka szerintem rendkívül bájos, és csak ismételni tudom magam, de a víz színe itt is csodás.
A kikötő felé indultunk, megnézni, hátha megy valami hajó Lourtoba.
Szerencsénk volt, 30 perc múlva indult is egy ANEK hajó.
Ha retúr jegyet veszünk akkor 8 €-ba kerül, viszont ha egy irányba vesszük a jegyet, akkor 5 €-t kérnek érte utanként.
Vártam a delet, hogy végre elinduljunk. Picit aggódtam is, hogy a mindent látni akaró, nyugtalan természetem mit fog csinálni ebben a pici, csak hajóval, vagy gyalog megközelíthető kis faluban 1,5 órát.
Már messzebbről, még a hajóról kinéztem egy kis kilátószerűséget, gondoltam majd oda felmászunk, csak eltelik úgy az idő.
Viszont, ahogy egyre közeledtünk a településhez valami elképesztő nyugalom fogott el. Éreztem, hogy húz magához.
A víz kristálytiszta, a házak csodásan fehérek, a tipikus kék ablakokkal és ajtókkal vannak felszerelve. A tavernákban csak lézengtek, ahogy a parton is, és a mi hajónk se hozott magával tömeget, kb. 12-en lehettünk.
Csak álltam, és néztem, és néztem, és néztem, és nem tudtam betelni a látvánnyal és a hihetetlen rám törő nyugalommal.
Nagy szavak tudom, és eddig el sem tudtam képzelni, hogy velem megtörténhet ilyen, de valami annyira megmagyarázhatatlanul megfogott benne, hogy leírni is, szavakba foglalni is nehéz, de úgy éreztem, hogy megérkeztem. Én, aki nem tud a fenekén ülni két percet, mert mindig valami újat akar látni, tapasztalni, ebben a kis faluban megtalálta a nyugalmat.
Ha bárkinek a fülébe jutna, hogy új napágy értékesítő emberre van szükség a faluban, kérem azonnal értesítsen! :)
Rettentő hamar eltelt az a 1,5 óra.
Nem mentünk a 'kilátóba', nem mentünk sehova, de úgy éreztem, hogy kevés volt, nagyon kevés, talán 1,5 nap, 1,5 hét vagy ezeknek bármelyik többszöröse is kevés lenne.
Fájó szívvel de felszálltunk a hajóra, és megindultunk visszafelé.
Mennünk kellett, mert messze van a szállás, ráadásul még Frangokastelloban is meg akartunk állni egy kis fürdésre.
A part egyébként semmi extra, bár a kastély / vár nem rossz háttérkép egy jó fürdéshez.
A szél fújt, be is terített minket rendesen homokkal.
Útban hazafelé, csak a szokásos birkanyáj fűszerezte utunk :)
Elérkezett az utolsó nap, este megy a gépünk.
A reptérre menet, még megnéztük Rethymnot.
Igazi nyári hőség lett, jól esett volna egyet csobbanni, azonban már útra készen álltunk, minden szépen a csomagban, zuhanyozni sem tudtunk volna már, így inkább visszatértünk a Kournas tóhoz, hogy megnézzük kétszínűségét ideális fényviszonyok között is.
Valóban, így már sokkal látványosabb volt a különbség, és hirtelen ötlettől vezérelve egy vízibiciklizésre is befizettünk. 1 óra 7 €, de senki nem írta fel mikor vettük át a járgányt, gondolom annyira nem veszik szigorúan. Mi jóval idő előtt visszavittük, mert messze volt még a reptér.
Nem volt rossz, pláne picit fújt a szél, árnyékot adott a vízibicikli tetejére helyezett kis anyag, de azért mégsem a tenger :)
A tóból is látszik az a sáv, ahol átvált más színűvé, de fentről az igazán érdekes.
Egész pontosan 1000 kilométer megtétele után megérkeztünk a reptérre, ahol a felvétel helyén kellet hagynunk az autót, a kulcsot egy postaládába dobva.
(Az üzemanyag ára ottjártunkkor 1,598 € és 1,715 € között mozgott, de a legjellemzőbb ár a 1,625 € körüli volt.)
Az első HER-BUD járattal jöttünk, családias légkörben.
Hazafelé már semmi érdemleges nem történt azon kívül, hogy figyelmetlenség miatt, majdnem lemaradtunk a járatról (úgy tűnik Kréta nem akart tőlünk búcsút venni).
Csomagot mindenkinek szigorúan a keretbe kellett pakolni.
Úgy érzem Krétának és nekem találkoznunk kellett, és remélem ez a találkozás nem egyszeri eset volt.
Lourto és Kréta visszavár!
Ajánlott bejegyzések