Ezúttal nem szabadidős, inkább a szabadidő kárára elkövetett utazásról fogok írni amiben nem csak az utazás módja, hanem az útitársak is rendhagyóak voltak
A helyszínt kisbusszal közelítettük meg, kissé tovább tartott, mint előzetesen számoltuk, így a biztonsági 16:00-ra tervezett sörgyár látogatást majdnem lekéstük.
Az út Bécs után az autópályát elhagyva szebbnél szebb tájakon kanyarodott. Majd az osztrák-cseh határt elhagyva a táj még mindig gyönyörű volt, de a különbség szemmel látható. Az osztrák rend szeretet, tisztaságot és a pedanciát a határon túl hagytuk, és áttértünk Csehország földjére, eltűntek a díszített körforgalmak, az erdők mélyén megjelentek a gallyak és nem mindegyik ház nézett ki úgy, mintha a hét elején készült volna el.
Nagyon szeretek repülővel utazni, busszal meg határozottan nagyon nem, de mivel utunk nagy része nem az unalmas autópályán vezetett, így a látvány kárpótolt érte. Nem csak egy térképet látni, hanem a térképen elbújó dombokat, erdőket, legelésző állatokat, falusi házakat.
Kicsit késve, de megérkeztünk České Budějovicébe, ahol a gyors szállás elfoglalása után elmentünk a kirándulás céljához a gyárba, ahol a híres Budvar ismertebb nevén Budweiser születik.
|
A gyár |
A gyárnak látogató központja is van, kis bolttal, ahol be lehet szerezni az itt gyártott söröket, illetve Budweiser szuveníreket. A gyár látogatás lehetősége mindenki számára nyitott, 100 CZK a belépő.
A sör gyárban körbekísérnek, elmesélik, hogyan készül itt a folyékony kenyér. Közben szűretlen sört is lehet kóstolni, aminek az árát a belépő tartalmazza. A sör gyártás rejtelmeibe nem tudok beavatni senkit, mivel alkoholt nem fogyasztok, így engem a mondanivaló annyira nem kötött le, de ettől függetlenül érdekes élmény látni a folyamatot. A túra utolsó állomása szerintem a leglátványosabb, az ahol ezek az italok belekerülnek az üvegbe. A csomagolót felülről nézhetjük meg, ahogy a sok száz üveget megtisztítják, kiválogatják a selejtet, megtöltik sörrel, majd dobozolják. Ott jártunkkor volt egy kis meghibásodás és leállás aminek a következtében kb. fél raklapnyi áru a földön végezte a boltok polcai helyett.
|
A látogató központ |
|
Szállításra váró rekeszek |
|
Így készül a sör |
|
Szűretlen kóstoló |
|
Címkéző |
|
Sorakoznak az üvegek |
|
Dobozolás után |
|
Üveg mosó |
A gyár után a főtér feltérképezése volt a cél, ahova gyalog jutottunk el. Nem nagy távolság 10-15 perc alatt bőven legyalogolható, útközben a régebbi és újabb típusú Skoda trolibuszokat lehet megcsodálni.
|
Troli |
A főtér nagyon szép, különböző színes kis házak, városháza, szökőkút, torony... igazán impozáns látványt nyújt. A városka tele van vendéglátóipari egységekkel, ahol természetesen a sör a főszereplő.
|
Főtér |
A nap zárásaként vacsorázni mentünk és a társaság nagy része a különböző söröket tesztelni. Az ételek is teljesen rendben voltak és az árak sem voltak túlzóak, a pincérek rendesen tették a dolgukat, amint kiürült egy korsó hozták is a következőt. Egyedül a szénsavmentes vízzel gyűlt meg a bajom, de évekkel ezelőtt Prágában is ugyanez volt a helyzet.
|
Vacsora |
A szállás újabb 15 perces sétára van a főtértől a sör gyártól pont az ellenkező irányban, de ez a kis idő remekül hatott a sok sört fogyasztott kollégákra.
A motel teljesen rendben volt, jól felszereltek, kényelmes, tiszták, árban az olcsó kategória, és a reggelinél is mindenki megtalálhatta a magának valót. A motelhez tartozik még teniszpálya, kis játszótér, lengő teke, és sakk is. A régi bungalók mellett épülnek már az újabbak, amik remekül néznek ki már félkész állapotukban is.
|
Motel Dlouha Louka
|
|
Az épülő bungalók |
Vasárnapra Český Krumlov maradt. Ez a kis város, egyszerűen gyönyörű. Minden kis utcája, hídja, háza kincset ér, nem véletlenül a Világ örökség része. Szebbnél szebb házak között vezet a macskaköves út melyek a Moldva kanyarulataihoz vezetnek, amin raftingolni is lehet. Sajnos elég kevés idő volt bejárni a várost, de azért a nagy részét sikerült felfedezni, de ez is egy olyan hely ahova érdemes visszatérni.
A vár előtt a vár árokban mackók laknak, akik most már nem annyi a vár őrzésével voltak elfoglalva, hanem inkább az ebédre kapott zöldségekkel. A várba be is lehet menni, ahogyan a vártoronyba is, de ezek idő rövidsége miatt kimaradtak. A vár alatt át lehet menni és utána csodálatos panoráma nyílik a városkára és a Moldvára. Ebben az irányban van a vár kert is, ez is sajnos kimaradt. Visszafelé indultunk, mert a kisbuszunk várt, de még útközben megnéztük ismét a mackókat akik még mindig jó ízűen rágódtak a megkaparintott répán.
A városka sokkal több időt érdemel, mint amennyit ott töltöttünk, mert amelyen kicsinek néz ki első ránézésre, annál több látnivalóval rendelkezik.
|
A városka első látványa |
|
Út a vár felé |
|
Krumlovi vár |
|
Vártorony |
|
A várat őrző mackó |
|
Kilátás a várból |
|
Budweiser Krumlovban |
A hazaút már csak Linzig volt érdekes, utána hosszú és unalmas autópálya következett az érkezésig.
Ajánlott bejegyzések