avagy ismét ezen a csodálatos szigeten, ezúttal nyári időjárásban.
Igyekeztünk olyan helyszíneket felkeresni, amik márciusban kimaradtak.
Ismerős gép, immár ötödjére a fedélzetén. Az út eseménytelen, a gép majdnem teli.
Budapest látványáért ismét sikerült a jó oldalra ülnöm, így ezt láthattam felülről:
|
Budapest hídjai |
CRL-PMI FR EI-EXF
A gép teljesen tele. A hátsó sorokban lány búcsúra igyekvők, már eléggé ittas állapotban végig üvöltötték, énekelték az utat. A fogyasztás rendkívül nagy volt.
Az út során végig hatalmas felhő réteg felett repültünk, de Barcelonát elhagyva a nap sugarai már kezdték áttörni a felhő réteget. A látvány fantasztikus volt.
|
Az áttörő nap sugarai |
A gép Északról lépett Mallorca légterébe, meg lehetett csodálni felülről Formentort, Porto de Alcúdiát.
|
Mallorca partjai |
Landolás után irány az autó kölcsönző irodája ahol felvettük a bérelt autót. Szerencsére egész hamar odaértünk, így csak egy ember állt előttünk, de utánunk már bőven lett sor a kinti részen és a benti részen is. Automata váltós Smart for two-t foglaltam a márciusban már tesztelt Recordgo Car-nál, és azt is kaptam. 4242 km volt benne mikor átvettem. Belül teljesen fullos volt, fedélzeti computer beépített (magyarul tudó) gps-sel, usb csatlakozóval, sd kártya olvasóval. 47,77 € volt az bérlet díj 3 napra, + 6,59 € / nap a nullázó biztosítás.
|
Bérelt autónk |
A szállás felé vettük az irányt ami ezúttal Cala Figuerában volt a Hostal Marblau. Itt csak este 8-ig van recepció, ezért írtam a foglalás után nekik, hogy a gépünk 19:55-kor fog leszállni, így kissé megoldhatatlan feladat 20:00-ig odaérni, de a tulajdonos megnyugtatott, hogy “no poblem, no poblem”. Kíváncsian vártam, hogy vajon mi lesz a 'no poblem'-es megoldás.
A szállás teljesen jól ki van táblázva a városkában (igazából halász falu), mert egy Spar fölött helyezkedik el. A bejárati ajtón belépve kissé tanácstalanul néztünk körbe, hogy sehol senki, most akkor mégis csak lesz itt poblem azzal a szobával, de hirtelen felcsillant a szemem, mert a recepció faliújságján kifüggesztve találtam egy papírt a nevemmel, és egy szobaszámmal, és azzal a plusz infóval, hogy a kulcs belül, a zárban lesz.
|
Hostal Marblau és a Spar :) |
Reggel 8:15-kor nyitott a recepció, így ezt megvárva indultunk útnak. Bejelentkeztünk a helyre, ahol a recepciós hölgy csak spanyolul és németül tudott, én meg csak magyarul és angolul. Kis activityvel de sikerült megoldani a dolgot, bár azóta se tudom, hogy vajon mikre bólogattam lelkesen :)
A szállás egyébként nem ígér többet, mint ami. Tiszta volt a szoba, volt légkondícionálás, teljesen rendben volt. A földszinten különböző kis szóróanyagok voltak látványosságokról és még a környéket bemutató kis térképet is találhattunk.
A reggel folytatásaként felfedeztük a környéket világosban is. Ami egy rendkívül barátságos, csöndes, kellemes kis településnek bizonyult. Remek döntés volt itt szállást foglalni.
|
Cala Figuera öblének bejárata |
|
Cala Figuera |
A legközelebbi hely ahol fürödni lehet Cala Llombards, így elindultunk oda.
Útközben megálltunk egy másik öbölnél is, de itt fürödni nem lehetett. Ettől függetlenül megérte a kitérőt, mert csodálatos volt.
|
A talált öböl |
Még így is korán érkeztünk Cala Llombarshoz, ezért egyáltalán nem voltak sokan. Kristály tiszta víz, ami hihetetlenül kék színben pompázott. A látvány teljesen elkápráztatott, csak fel-alá mászkáltam, és próbáltam minél több helyről megcsodálni a helyet. A fürdéssel is megpróbálkoztunk, de még kicsit hűvös volt a víz, de azért belementünk, ha már ott vagyunk és sajnos nincs sok időnk arra várni, hogy melegedjen.
|
Cala Llombards |
A fürdés után elindultunk Cala D’or felé, de inkább tovább haladtunk és meg sem álltunk Porto Cristoig.
Porto Cristoban kicsit körbe néztünk, mászkáltunk, néztük a turista hajókat. Nem bántuk meg, hogy a végén elautóztunk idáig.
A parkolásról tudni kell, hogy lent a partnál fizetős, viszont pár utcával fentebb már ingyenes. Aki nem bánja a kis emelkedőt, annak mindenképpen érdemes fentebb helyet keresni magának, így megspórolható egy kis pénz.
|
Porto Cristo kikötője |
|
Porto Cristo strandja |
Visszafelé már bementünk Cala D’orba ahol az egyik öblöt néztük meg, itt már hatalmas volt a tömeg. Picit sétáltunk majd tovább indultunk. Itt sajnos nem készítettem képeket, mert nagy volt a tömeg, ember tömeget meg nem szeretek fotózni :)
Útközben az egyik feliratot látva ismét elindultunk egy újabb Cala felfedezésére. A tengerhez nagyon meredek lépcsősor vezetett. A lépcsőzés közben is látszott, hogy ez a hely ismét csoda szép lesz. A várakozásnak teljesen megfelelt a látvány, de fürödni itt sem lehetett, csak egy privát strandon.
|
Az újabb 'Cala' felülről |
|
A lépcső sor |
|
Útközben |
|
A partra érve |
A nap utolsó autós kirándulása Cap Salines világító tornyához vezetett. A sziklákon a kis sziklákból gyártott “szobrocskák” nagyon jól mutatnak, jól el lehet nézelődni itt, illetve építeni is lehet hasonlókat. Mi inkább más megoldást választottunk arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után. (a Mallorca feliratot már úgy találtuk, mi csak kiegészítettük :) )
|
Far del Cap Salines |
|
Útban a partra, háttérben Cabrera sziget |
|
Kő szobrok |
|
A nyom :) |
Szombat:
A napot Parc Natural de Mondragóban kezdtük. Nagyon jó volt, hogy ilyen korán odaértünk, egy gyermeket sétáltató apukával, egy kutyát sétáltató hölggyel, és két futóval találkoztunk csak a parkban. Itt is csoda szép a tenger. Két fürödhető rész is található itt S’Amarador és Caló d’en Garrot. 4 séta útvonal van, mi a 3-ast jártuk be.
|
Parc natural de Mondragó |
|
S’Amarador |
Az idő kezdett melegedni így irány Es Trenc. Útban odafelé még megálltunk Cala Santanyíban és Colónia de Sant Jordiban is. Colóniában voltunk márciusban is, ezért most egy másik részét néztük meg.
|
Cala Santanyi |
|
Cala Santanyi |
|
Cala Santanyi |
|
Colónia de Sant Jordi |
|
Colónia de Sant Jordi |
Es Trenchez vezető utak nagyon szűkek, két autó éppen csak elfér egymás mellett, így különösen örültem a kis kölcsön Smartnak.
A parthoz közeli parkolókban fizetni kell, mi Ses Covetes felől közelítettük meg, itt 6 €-t kell fizetni egy napért. A tenger valóban karibi színű, de az embertömeg még így nem szezonban is hatalmas. A nap hátra lévő részét itt töltöttük.
|
Es Trenc előtti sóbánya |
|
Es Trenc |
|
Es Trenc |
Vasárnap:
Sajnos eljött a haza utazás napja. A recepción nem volt senki, de a földszinten található Sparban megtaláltuk a megfelelő embert, így átadtuk neki a kulcsot. Az autót tele tankkal kellett visszavinni, ezért Santanyiban egy olcsóbbnak tűnő kúton tankoltunk, gondolván, hogy a reptér közvetlen közelében sokkal drágább. Itt 1,454 € / liter volt az ára. A reptér melletti kúton jött a meglepetés. Ha nem is olcsóbb, de közel annyi volt az üzemanyag, mint ahol előtte tankoltunk, 1,456 €. Pótoltuk a hiányzó üzemanyagot ami kb. 3 liter volt.
A reptér felé még lenéztünk S’Arenalba, az időbe még bőven belefért és amúgy is az első szállás amit kinéztem itt lett volna, így a kíváncsiság is odavitt minket. Amint odaértünk megbizonyosodtunk arról amit az ott eltöltött idő alatt megtapasztaltunk, hogy nagyon jó döntés volt a másikat választani. Itt már a tömeg turizmus minden jele felfedezhető volt, parkoló helyet alig találtunk, a boltokban arab eladók, tömeg és zaj a parton a korai időpont ellenére is. A fő meglepetés, hogy már ilyenkor (értem itt ezalatt a reggeli órákat, és a június közepét is) vannak 'házaló' árusok a parton. A víz itt is szép színű és tiszta volt egyébként.
A reptérrel érve, nagyon jól ki van táblázva, hogy hol kell behajtani a parkoló házba a bér autóval. A kis smarttal 448 km-t tettünk meg, majdnem egy egész tank benzin fogyott, kb. 40 €-t tankoltunk bele.
A check – in (wizzairnek nincs internetes utasfelvétele Mallorca repterén, így kézi poggyásszal is be kell állni a sorba) után a hatalmas reptéren nézelődtünk a gép indulásáig. Buszozás a sok-sok csáppal rendelkező reptéren a gépig.
LF: 71 fő.
Az első PMI-BUD a szezonban, ezért a családias létszám.
A repülőút látványosra sikeredett, Mallorcát elhagyva következett Menorca, Szardínia – Korzika, Olaszország csizmájának a szára, majd Horvátország szigetei és a Balaton.
Az idő rövidsége ellenére szerintem tartalmas és élménydús utazás volt.
A hely varázslatos és mindenki megtalálhatja magának a neki megfelelő helyet. Remélem még visszatérhetek, mert maradt még bőven látnivaló.
Ajánlott bejegyzések