Az első napunk mivel is kezdődhetett volna, mint egy reggelivel. A szállás ára tartalmazta, így indulás előtt lementünk az étterembe. Elég viccesen komolyra vették a figurát, ugyanis nem lehett csak úgy leülni akárhova. Hogy miért volt ez vicces? Mert a kínálat és maga a hely sem indokolta ezt a fajta eljárást. Az Amerikában szokásos zabpehely, porrátnotta, és bacon háromszögben mozgott a választék.
Egynek elment, de a többi napon már nem vettük igénybe a szolgáltatást.
A reggeli elfogyasztása után a Knott's Berry farmnál kezdünk. Azért ott, mert hatalmas Snoopy rajongó vagyok, és itt található egy hatalmas Snoopy bolt is, amihez nem kell bemenni a parkba.
Kétféle nyitvatartást is találhatunk a Google Mapsen. Az egyik alapján reggel 6-kor nyit a bolt, a másiknál viszont 10 órakor nyit. Odaérkezve megtudhattuk, hogy bizony a 10 órási az igazi. De legalább megtudtuk, hogy hol lehet parkolni, ha csak a boltba megyünk illetve, hogy egy óra parkolás ingyen van.
Miután a vásárlás délutánra tolódott elindultunk Santa Monica felé.
Lehet hallani Los Angeles forgalmáról mindenfelé, látni is lehet a TV-ben, de az teljesen más. Nagyon észnél kell lenni, hatalmas a forgalom, és a sávok is csak úgy maguktól lehajtókká válnak :)
Könnyű célt téveszteni, úgyhogy egy sávasszisztenssel rendelkező GPS nem hátrány.
A móló melleti parkolóban parkoltunk, ha jól emlékszem 10 dollárért. Nem voltak sokan, közel a bejárathoz találtunk is helyet.
Valószínűleg vannak költséghatékonyabb megoldások is, de most az időhatékonyság fontosabb volt.
Fogalmam sincs miért nem készítettem róla képet, de itt a mólón található a Route 66 vége / eleje.
A mólón lévő kis vidámparkban fel is ültünk a hullámvasútra. Borzasztóan félek a hullámvasutaktól, de messziről úgy tűnt, hogy ez azért még nekem is bevállalható. A vidámparkokban az összes olyan játék amire felülnék max. 10 év alattiaknak való :)
10 dollár a jegy rá, de két kört megy.
Hardcore hullámvasutazóknak nem ajánlott, egyébként szerintem jó móka, ha az árától eltekintünk.
A nagy izgalmak után még egy kicsit sétáltunk a mólón, majd elindultunk ebédelni a közelben lévő Fritto Misto nevű olasz étterembe. Igazi olasz hely, isteni finom tésztával.
Ebéd után visszasétáltunk az autóhoz és elindultunk Venice Beach felé.
Ezt a helyet szerintem vagy szereti valaki, vagy utálja. Hát nekem a második felé hajlott a mérleg.
A parkolást is a végén jól elbénáztuk, bár nyilván ez a mi hibánk, így nem indult jól az ismerkedés a hellyel.
Egyébként meg tömeg, hajléktalanok és boltok tömkelege.
Fura, mert amúgy nem sok helyről gondolom így, de ez a 'na, ezt is láttuk' kategóriába sorolom.
Miután úgy döntöttünk, hogy nekünk ebből elég volt, megnézük a közelben lévő Venice Canals-t.
Kicsit más világ, mint a pár perccel arrébb lévő Venice Beach :)
Innen tovább autóztunk a Point Vicente világítótoronyhoz. Kicsit csalódást ért, mert bár tudtam, hogy nem akkor megyünk amikor látogatható, de azért azt gondoltam, hogy a parkba be lehet menni, de sajnos nem. Mellette amúgy szép kiránduló utak vannak.
Nyitvatartás: Mindenhónap második szombatján 10:00-15:00
Egy másik világítórony is fent volt a listán, mégpedig a Point Fermin. Itt már a Google képek alapján is látszódott, hogyha a kiírt nyitvatartás ellenére még sem jutunk be, azért a parkja szépen körbejárható.
Nyitvatartás: Kedd - Vasárnap 13:00-16:00
A belépés ingyenes a végén csak arra kérnek, hogy a vendégkönyvbe írjuk be a nevünket.
Fontos tudni, hogy csak kísérettel látogatható a torony. Pedig egyébként minden rendesen ki van írva, mint egy múzeumban.
A túrák minden egész órában, tehát 13:00, 14:00 és 15:00 órakor indulnak.
Mi pont a 15 órásira értünk oda. A túravezetők önkéntesek, és nagyon lelkesek. Ahogy láttam ketten vezetik felváltva őket, egy néni és egy bácsi. A néni és bácsi megnevezés egyáltalán nem költői túlzás. Az elején féltettem is a nénit, miképp fogja megmászni a 4 emeletet, de ment neki, a bácsi pedig bottal közlekedett egyébként.
Nagyon élvezetes a túra, nénink azért volt, hogy mondant közben elfelejtette, hogy hova is akart kilyukadni a mondanivalójával, de egy percet sem lehetett rá haragudni, nagyon tüneményes volt :)
A mi "csoporotunk" összesen 4 fős volt. Nekünk kettőnknek is megtartotta volna a túrát, de a végén ketten csatlakoztak hozzánk. A túrára számoljunk egy órát, hiába mondja a néni, hogy be tudja sűríteni 45 percbe is, ne higyjünk neki :)
Nagyon gyorsan eltelik az egy óra, és a túra után biztosak lehetünk benne, hogy a néni is világítótoronyörző akart lenni :)
Világítótorny-rajongóknak kötelező!
A kis boltjában minden egyes termék megvásárlásával a tornyot támogathatjuk.
Visszaindultunk Knott's Berry farmjához, ahol most már sikeresen be is jutottunk a Peanuts Headquatersbe.
Másnapra LA belvásora volt a program.
Itt a City Hall-ban kezdtünk, ami szintén ingyenesen látogatható.
A tegnapi csak kísérővel látogatható világítótorony után meglepetésként ért, hogy itt csak egy Visitor feliratú matricát kapunk, amit magunkra kell ragasztani és mehetünk is utunkra. Persze a fémdetektoros ellenőrzés nem maradhat el.
A liftek közül az Express liftekkel kell felmenni a 22. emeletig, majd átszállni egy másik liftbe, fel a lépcsőn és ott is vagyunk egy hatalmas teremben. A teremben be van rendezve egy kis rész, ahol akár sajtótájékoztatót is "tarthatunk".
Sajnos nem sikerült jól a kép, de azért ideteszem, hogy érteni lehetessen miről van szó.
Sokan nem tudnak errről a lehetőségről, pedig a kilátás remek.
Most sem voltunk túl sokan, kb. rajtunk kívül még 5 ember. Ebből az egyik egy LA-ben lakó hölgy, aki még sosem járt itt ezelőtt.
Az épület belüli is szép, érdemes kicsit sétálgatni ott is.
A liftnél ki van írva, hogy a harmadikon lévő kupolatermet is meg tudjuk nézni, nem szabad kihagyni. Mikor már indultunk volna az egyik ott dolgozó meglátott minket és szólt, hogy fel lehet menni a karzatra is, nézzük meg azt is nyugodtan. Felérve üres volt az emelet, csak egy biztonsági őr volt ott. Mondtuk neki, hogy miért jöttünk, ő meg csak legyintett, hogy menjünk nyugodtan.
Miután megnéztünk mindent elindultunk gyalog az Olvera Street és a Uniun Station felé.
Ezen az útvonalon fel kell készülnünk a sátorokban lakó hajlékatalokra. Tudom, hogy azt mondják, hogy San Franciscoban nagy probléma ez, de itt is.
Union Station nagyon érdekes, mintha a múltban járnánk.
Mivel aznap volt a Dodgers szezonnyitó meccse, tele volt Dodgers rajnogókkal. Már itt feltűnt, hogy mindenkin aki a meccsre tartott teljes mezben volt.
Kis kerülővel visszaindultunk az autóhoz.
Igazából a környéken lehetne még nézelődni (pl. Walt Disney Concert Hall, Grand Central Market), de mi tovább álltunk ebédelni.
Mint említettem már a legnagyobb Hot-Dog rajongó volt az útitársam, így nem is volt kérdés, hogy a kipróbáljuk az eredeti Pink's Hot-Dog-ot. Többfelé megtalálhatók már, de ez az egységük az eredeti. Hollywood mellett található, nagyon sok színész megfordult már meg itt. Sor mindig van, erre jobb felkészülni.
Ebéd után elmentünk megnézni a Hollywood Walk of Fame-t, ha már itt jártunk a közelben.
Meg akartunk nézni a Griffith Observatory-t is, de parkolóhely hiányában ez most kimaradt.
Másnapra egyéb elfoglaltságok miatt csak délutánra szerveztünk programot, mégpedig egy Dodgers meccset.
Korán odaértünk, még a hivatalos kezdés előtt, így abszolút nem volt gond a parkolás. Igazából szerintem nem is azzal van gond, hogy érkezéskor hova parkolunk, hanem hogy a meccs végén mindenki egyszerre próbálja elhagyni a stadiont, ami miatt hatalmas dugó alakul ki a parkolóban, így több óra mire ki lehet jutni. Mi ezt nem vártuk meg, eljöttünk előbb.
A stadionban szerintem rajtunk kívül mindenkin legalább egy Dodgers ruhadarab volt, de inkább több. Egyébként a nyitóhéten jártunk ott, ez volt a második meccs az idényben.
A hangulat remek volt, úgyhogy a nap végére nem is mondhattunk mást, mint Let's go Dodgers!
A hot-dog rajongásról már beszéltem, úgyhogy nem maradhatott ki a stadion látogatásból az ott álló hot-dog szobor megtekintése, pláne, hogy a Dodger Dog állítólag világhíres. A világhírességet kérdőre vonnám, bár tény és való, hogy még saját Wikipedia oldala is van:
https://en.wikipedia.org/wiki/Dodger_Dog
Őszintén, nem értem a nagy felhajtást körülötte, nem volt jó, de legalább drága.
A szoborról nem tudtuk pontosan, hogy merre van, ezért megkérdeztünk egy ott dolgozót, hogy tudna-e segíteni. Nem tudott, de tovább küldött valakihez, aki biztos tudja. Ő sem tudta, de tovább küldött valakihez, aki biztos tudja. Persze ő sem tudta, de nagyon kedvesen ajánlotta, hogyha először járunk a stadionban mindenképpen menjünk fel a legfelső emeletre, mert onnan nagyon szép a kilátás a városra. Tényleg szép volt, de tovább kutattunk a hot-dog szobor után. A következő ember sem tudta, merre van. Állítólag ez teljesen normális arrafelé, hogy a stadionban dolgozók nem tudják, hogy merre van egy-egy szobor, viszont itt mindenki hihetetlenül kedves volt és legalább felfedeztük az egész stadiont.
Végül a saját megfigyelőképességemre hagyatkozva megtaláltam a szobrot.
Másnapra már nem maradt semmi hátra, csak a hazautazás.
A beszállókártyát ismét a reptéren kaptam meg (és a csomagot is végig fel lehetett adni), de szerencsére itt már nem kaptam extra biztonsági átvizsgálást. A biztonsági ellenőrzésnél a csokikat tartalmazó táskák mentek a külön sorba. Miután reggel éppen, hogy be tudtam csukni a kézipoggyászom, kitörő örömmel fogadtam, hogy az enyém is ott landolt. Az úri ember, mindent kiszedett belőle, majd lazán visszadobált mindent a bőrönd tetejére, hogy akkor mehetek a dolgomra, minden rendben van. Sikerült azért újra visszatuszkodni mindent a táskába.
Majdnem egy órás késéssel indult a Virgin Atlantic járata Los Angelesből Londonba.
Késve érkezett a gép, így mi is később indultunk.
Visszafelé A340-600 gép jutott. A lábtér a szórakoztatórendszer miatt itt is meglehetősen szűkös.
Szerencsére a taktika azért visszafelé bejött, a 2-4-2 székezésű gépen nem ült mellettem közvetlenül senki. Így azért jobb a konfort érzet, mindaddig amíg az előttünk ülő nem dönt úgy, hogy neki az ülünkben kényelmesebb az utazás (értsd: hátradönti az ülést).
Azt vettem észre, hogy hazafelé már valahogy soha nem olyan jó a szolgáltatás, mint odafelé. Persze ugye itt már az is benne van, hogy nem készülünk a nagy útra, hanem épp ellenkezőleg, ez már a vége. Az ételek sem voltak olyan jók, és a szórakoztatórendszer is élvezhetetlen, ha az előttünk ülő hátradönti az ülést, ugyanis nem túl nagy a kijelzők betekintésiszöge.
Londonba végül fél órás késéssel érkeztünk. Itt is újból biztonsági ellenőrzés, majd amint kiírták a kapu számát el is indultam oda, hogy biztosan felférjen a kézipoggyászom a gépre. Úgy látszik itt nem az a szokás, hogy a hátul jövőktől veszik el a csomagot, hanem az egyik oldalon mehet bármekkora csomag, a másik oldalon pedig elveszik az ugyanakkora, vagy kisebb csomagokat is. Ennek nem örültem, ugyanis nem volt zár a táskámon. Sajnos ez a válasz a hölgyet nem hatotta meg, úgyhogy el kellett rohannom lakatot venni, ha nem akartam csak úgy nyitva feladni a csomagomat. Szerencsére tudtam melyik üzletben lehet ilyet venni, így legalább a keresgéléssel nem ment el az idő. Itt nagyon kedvesek voltak, rögtön próbáltak segíteni többen is, amint felvázoltam a helyzetet. Kértem egy nagy zacskót a boltban, hogy át tudjam pakolni az értékeimet a csomagból. Ez olyan jól sikerült, hogy a zacskó mérete majdnem akkora lett mint a csomagomé. Visszaérkezve már az utolsók beszállítása tartott. Itt meg is jegyeztem a hölgynek, hogy tényleg remek ötlet volt elvenni tőlem a táskát, mikor egy majdnem ugyanakkorával szállok fel ezután is. Persze a helyemre érve kiderült, hogy simán felfért volna a táskám a tárolóba.
Sajnos itt már nem jutott ablak melletti hely, de azért gyorsan eltelt hazafelé az út.
Mindkét csomagom az elsők között érkezett meg, szerencsére sértetlenül.
Ajánlott bejegyzések